Beszéltem a Budapesti Történeti Múzeum adattárának osztályvezetőjével, aki elmondta, hogy a Deák térnek ezen a részén újkori köztemető volt, nem az ő asztaluk, ők inkább a középkorral foglaloznak. De legalább megvan a magyarázat az emberi csont előbukkanására. Megtudtam, hogy ilyen esetben a kivitelező a Budapesti Temetkezési Intézethez vagy az ÁNTSZ-hez fordulhat. Illik is neki, de hogy milyen következménnyel jár, ha nem, fogalmam sincs.
Kegyeleti kérdés és bántó látvány, ezért akárki is a kivitelező, meg kell kérdezni tőle. Ez lesz a következő lépés a történetben.
Itt a sztori:
A Deák tér és az Astoria között két napja emberi csontot tettek egy csatornatertőre. Ma reggel arra jártam, és megszólítottam a járda bontásán dolgozókat, mire a munkavezető odapenderült, és kérdésemre azt mondta: "á dehogy emberi csont az, mi nem találtunk semmit, biztosan odatette valaki." Hiába, az építőipar nem a régészet legjobb barátja. Hogy mi az igazság, megpróbálom kideríteni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.