Gurmai Zita európai parlamenti képviselő elképesztő nagyot állított a nemzetközi
nőnap 100. évfordulója alkalmából rendezett brüsszeli konferencián, amikor Boross Péter volt miniszterelnök szavaira utalt. "A magyar kormány napjainkban azt sulykolja, hogy a nők jobban teszik, ha otthon maradnak, és munka helyett gyereket nevelnek,
tudomásul véve, hogy a nők a szülőszobákban pótolhatatlanok, nem a
munkahelyeken" – ezt mondta Gurmai a Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja közleménye szerint.
E szerint amit Boross állít, azt a kormány is, ami persze lehetséges, elképzelhetőnek érezve a haza egyik (legalább igen koros) bölcsének igazodását a nemzeti együttműködéshez, de azért ezt a kijelentést nehéz egybemosni az egész kormány álláspontjával. Főként akkor, ha ilyen álláspont a "csajok, mi legyen veletek" kérdésben nincs is: kevés a bölcsödei hely, ami gond, már ha van munkahely a kisgyereküket nevelő nők számára, de általában nincs, mert a munkáltatók nem ismerik / kedvelik a részmunkaidős foglalkoztatást. Távmunka pedig nulla, értsd szó szerint, hiába megy sok éve a mindenkori kormány PR, a valóságv ez:
Több mint egy évvel ezelőtt utánajártam, mennyire dübörög a távmunka piac: Simon Gábor, a hajdani szociális és munkaügyi tárca államtitkára elmondta, hogy a minisztérium pályázataiból eddig 5700 új munkahely jött létre 3 milliárd forintból. Arra nincs adat, hány szünt meg ebből a válság miatt, de sajnos az is kétséges, hogy egyáltalán létrejöttek ezek a munkahelyek. Gyanús volt, hogy Simon mellett a nagy hír bejelentésekor megszólalt Bihary Pál, a Budapesti Munkaerő-piaci Intervenciós Központ igazgatója, és kijelentette, hogy a távmunkacentrum portálján igény szerint lehet keresni a munkavállalók és a munkaadók között is. Rögvest megkíséreltem. 2009. december 11-én összesen 4(!) állásajánlat szerepelt a honlapon, mindegyik ugyanattól az utazási irodától. A honlap mai (2011. 03. 02.) állása szerint a válság megfelezte az állások számát, jelenleg 2(!) hirdetést találtam.
A kormánynak mindig igaza van, Boross Péter különben meg az új alkotmány koncepcióját kidolgozó testület tagja, és egy interjúban tényleg arról beszélt, hogy szerinte a nők nem a munkahelyeken, hanem a szülőszobán pótolhatatlanok. Lássuk be, ebben van helyes biológiai felismerés, és ezzel versengő realitásérzék: úgyse' kapnak munkát, akkor meg, mire jók még? Nézzük csak...nincs más ötlet? Szaporodjunk! Gurmai tájékozódjon és március 8-án ne legyen túl kemény Borossal.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.