HTML

Munkahely Kell

Munkahely kell - ha az az álmod, hogy rokkantnyugdíj vagy munkanélküli segély helyett végre fizetést kapj. Megkeresem, akiknek sikerült és akik segíthetnek.

Rovatok

Rovatok

2011.07.02. 22:28 munkahelykell

Verés a vakok intézetében

Megvertek két vak embert húsvétkor a Vakok Állami Intézetében (VÁI). A bántalmazó, aki az intézmény lakóinak érdek-képviseleti vezetője, nem tagadja tettét. A VÁI az esetet nyilvánosságra hozó lakója ellen rágalmazás és becsületsértés miatt feljelentést tett.

Az ügy részleteit tárja fel a csütörtöki Magyar Narancsban megjelent riportom.

Szólj hozzá!


2011.05.20. 10:09 munkahelykell

Látásrehabilitáció ma

A jelenlegi helyzetet találóan mutatja be a Népszabadság cikke és a Közelkép Hírügynökség tudósítása.  

 

 

 

Szólj hozzá!


2011.05.08. 15:39 munkahelykell

Egy vak a menet elején

A jó ügy mellett állunk, ezek az emberek megérdemlik a segítséget – ez járt a fejemben, amikor a május 6-ai demonstráción vonultam. Egy vak a rendvédelmi dolgozók menetének elején.

A LÁJM részt vett a Kossuth téren a rendvédelmi dolgozók tiltakozó demonstrációján. A menet elején haladtunk át a Belvároson. A parlament előtti téren rengetegen voltak tűzoltók, rendőrök, katonák, börtönőrök, mentősök, közterület-felügyelők és civil szerveződések képviselői. Érezni lehetett az óriási feszültséget, viszont amikor valakivel megálltunk beszélgetni, dühét a háttérbe lökve, emberi hangon válaszolt kérdéseinkre. A sok ezer jelenlévő feszültségét az összetartás ereje múlta felül.

Az ország kisseb nagyobb településeiről érkeztek, akiket hivatásuk köt össze, ezért úgy beszélgettek egymással, mintha napi személyes kapcsolatban lennének. Megérkezésünk híre gyorsan terjedt közöttük. Sokakkal kezet fogtunk, sokan megköszönték, hogy eljöttünk. Fantasztikus érzés volt, hogy elsősorban emberként és támogatóként tekintettek ránk, és nem úgy, mint fogyatékkal élő turistákra, akik éppen odatévedtek.
Közben megérkeztek a térre a több mint kettőszáz motorral és gépkocsival demonstrálók. Hatalmas üdvrivalgás fogadta őket.

A Kossuth térről induló gyalogos menet indulásakor a szervezők megkértek minket, hogy álljunk a menet elejére. Megtisztelő volt, hogy többedmagammal én vezethettem a sok ezer felvonulót. Kónya Péter, a Demonstrációs Bizottság vezetője a Belügyminisztérium épületénél odalépett hozzám, és a fülsiketítő zajban megköszönte, hogy eljöttünk, mellettük vagyunk.

A demonstrálók átérezték annak erejét, hogy a LÁJM maroknyi csapata mellettük áll és támogatja ügyüket.

Hogy miért támogatjuk a rendvédelmi dolgozókat?
- Ezek az emberek nap mint nap úgy jönnek el családjaiktól, hogy nem biztos, hogy este hazatérnek hozzájuk!
- Ezek az emberek az életüket kockáztatják értünk munkájuk során!
- A tűzoltók akkor mennek be házainkba, amikor mi kimenekülünk!
- A rendőrök és tűzoltók baleseteknél sokszor olyat látnak, amit egy hétköznapi ember még elgondolni sem tud!
- A börtönőrök olyan bűnözőkkel vannak egy épületben, akik a társadalomra veszélyt jelentenek!

Sorolhatnánk a mellettük szóló érveket. Támogatjuk, hogy a nyugdíjkorhatár-emelés ne érintse a nagy fizikai és pszichikai terhelés alatt dolgozó rendvédelmi dolgozókat. Sikeres tárgyalást kívánunk hétfőre!

Czikora Róbert

Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom
 

Szólj hozzá!


2011.04.21. 09:58 munkahelykell

FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ EMBEREK ÉVÉRTÉKELŐJE

Nyílt Levél Orbán Viktor miniszterelnök részére
 

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Fogyatékossággal élő emberek és a témával foglalkozó szakértők megállapításait összegezve elkészítettük a kormány egyéves működésének értékelését. Az évértékeléshez alapul szolgál a Fidesz-KDNP „Nemzeti Ügyek Politikája” kormányprogramja, melyben összesen négy témát határoztak meg problématerületként. Lássuk mi történt ezek megoldása érdekében:

1) „Forráskivonások a fogyatékosságügyi területéről” – jelöli megoldandó problémaként a kormányprogram. 2011-ben a fogyatékosságügyi kiadásokat 10 milliárd forinttal csökkentették.

2) „Érdekvédelmi szervezetek kiszolgáltatott helyzetbe taszítása” – szintén hibának tartja a kormányprogram. Ennek ellenére 2011-ben az öt nagy érdekvédelmi szervezet sem kapta vissza a korábbi támogatási összegeket, de emellett a támogatási rendszer átláthatatlanná tételével, és a megpályázható források drasztikus csökkentésével ellehetetlenítették a kisebb költségvetésű civil szervezeteket. A Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) forrásai irreálisan rövid támogatási időszakkal futnak. Nem tudni milyen elvek mentén és milyen döntési folyamat eredményeként kerültek bizonyos civil szervezetek 10-20 millió forintos támogatásokkal megnevezésre a költségvetésben.

3) „Fogyatékossági támogatás összegének befagyasztása” – ez 2011-ben sem változott. De közben nem javult a fogyatékos emberek részére nyújtott szociális, közoktatási, egészségügyi ellátások rendszere sem, sőt, a megszűnő rehabilitációs szolgáltatok miatt sokak élete lett újra kilátástalanul nehéz.

4) „Kitolták az akadálymentesítés határidejét” – vetette fel problémaként a kormányprogram. 2010-ben lejárt a közintézmények akadálymentesítésének határideje, a kormány a határidő be nem tartását semmilyen szankcióval nem sújtja. 

5) „Drasztikusan csökkentették a megváltozott munkaképességűek támogatását” – Ehhez képest 2011-ben megszűnt a fogyatékos munkavállalók aktív munkaerő-piaci programjait finanszírozó Rehabilitációs Alaprész, és a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtott bértámogatás, költségkompenzáció keretforrása 9 milliárddal csökkent.

6)  Bár az érdekvédelmi szervezetek méltatlan helyzetére utalva kampányolt a FIDESZ-KDNP, a jelenlegi kormányzat nem kommunikál a fogyatékos emberek érdekképviseleteivel: egy éve nem működtetik az Országos Fogyatékosügyi Tanácsot, a fogyatékos emberek legmagasabb szintű érdekképviseleti testületét, pedig ez a fogyatékos személyek jogairól szóló törvény alapján kötelessége a döntéshozóknak. Az elmúlt egy évben érdekegyeztetés nélkül fogadtak el számos olyan jogszabályt, ami a fogyatékos embereket is drasztikusan érinti: a családok támogatásáról szóló törvényt, az energia ártámogatásról szóló törvényt, az új adótörvényeket, a civil szervezetek támogatásáról szóló kormányrendeleteket – és most az új Alkotmányt (alaptörvényt). Ennek legsúlyosabb pontja, az új Taigetoszt megalapozó 18 cikk 3 bekezdés a „társadalmilag hasznos tevékenység kritériumává teszi a szociális támogatásokhoz hozzáférés jogát” – ami nyilvánvalóan több százezer fogyatékos ember életétnek ellehetetlenülését vetíti előre.

7) A fogyatékosságügyi szakpolitikát a társadalmi integrációs paradigma helyett, a szociális ügyek mellékes részévé degradálták: erre utal a célcsoport és szakfeladat átcsoportosítása a Szociálispolitikai Államtitkárság ügykörébe (a Társadalmi integrációért felelős államtitkár helyett), valamint a foglalkozási rehabilitációs intézményrendszer szakigazgatásának kiemelése a foglalkoztatási szervezetrendszerből és áthelyezése az alapvetően orvosi szempontok szerint működő Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) alá.
 
A fogyatékos emberek ügye a 15 évvel korábbi, elavult szemlélet színvonalára zuhant vissza, miközben a FIDESZ-KDNP kormányprogramban lévő ígéretei sorra az ellenkező irányban valósultak meg.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Megéri ez a társadalomnak?

A fogyatékossággal élő emberek közül sokan hisznek az érdekérvényesítés erejében, az összefogásban. Kérjük, tartsa és tartassa be a kormányprogramban tett ígéreteket.

Együttműködésében bízva, tisztelettel:

Berta László alapító, Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom
Czikora Róbert alapító, Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom
Kemény Péter ügyvezető, Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetsége
Láta Anna alapító, Ápolási Díjon Lévő Szülők Mikroközössége

Budapest

2011. 04. 20.
 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: orbán viktor évértékelő élő fogyatékossággal


2011.03.31. 21:32 munkahelykell

Válasz egy vádaskodónak!

A múlt héten kaptuk azt a levelet, ami negatívan állítja be a LÁJM tevékenységét. Nem gondoljuk, hogy sokak véleményét tükrözi, de a benne megfogalmazott vádak súlyosak, és sértik azokat is, akik részt vettek az elemi rehabilitációban, ezért választ adunk.

A levél szerzője nem járult hozzá, hogy nevét nyilvánosságra hozzuk, amit tiszteletben tartunk, és javasoljuk egyben, hogy legközelebb álljon ki azért, amit gondol, bár akkor meg kell hallgatnia a megszólított fél véleményét.  Reméljük, a névtelen levélíró téveszméit így is eloszlatjuk, hiszen minden ember számít.  Íme, a névtelen levél:


„Tisztelt Cím!
 Egyáltalán nem értek egyet a Rehabközpontok lázító kampányával. Nem igaz az, hogy annyi vakembert rehabilitáltak. Évente ezrekről harsognak. Ez egyszerűen nonszensz, nincs valós teljesítmény mögötte, csak statisztika gyártás a részükről és mindez felháborítóan magas  3.000,- Ft-os óradíjért!
A Vakok Szövetsége az illetékes arra, hogy a vakok problémáival foglalkozzon. Nem szabad a kormánynak különböző „gittegyleteket” finanszírozni, melyek mögött nincs valós teljesítmény. Ezek a központok csak élősködnek rajtunk, ezért nincs rájuk szükség, tűnjenek el.
Magam is vak vagyok, ennek ellenére megálltam a helyem az életben, látó környezetben. Nem volt szükségem arra, hogy megmutassák azt, hogy a wc-re miként kell ülnöm.
Sokan jól megéltek a rehabilitációs központokból eddig, de most már elég szűnjenek meg, tűnjenek el!!!  Ne a vakokon élősködjenek!!!
Menjetek a francba a mozgalmatokkal együtt.”


VÁLASZLEVÉL:

Tisztelt Levélíró!
Hozzászólását nagyon Köszönjük!
Leveléből úgy értem, hogy Ön soha nem vett részt Rehabilitáción.
A Rehabilitációs Központok tevékenysége mögött valós teljesítmény van, mivel nagyon sok látássérült ember közlekedik és önellátó lett a rehabilitációs központoknál dolgozó szakemberek segítőkész munkájuk által. Eredményeik ellenőrizhetők, 1200 főt sosem rehabilitáltak évente Magyarországon korábban, még a töredékét sem.


Felhívom a figyelmét arra is, hogy nem mindenki olyan szerencsés, mint Ön. Ami viszont nagyon fontos, a Rehabilitáción nem arra tanítják az embert, hogyan üljön a wc-re. Ha Ön erre gondolt, hogy megállja a helyét, akkor nagy mozgást nem igényel, mert a wc nem olyan nagy területet igénylő helyiség.
Elismerésem, amennyiben valóban vak, tehát 95% fölötti a látáscsökkenése, hogy mindennemű segítség nélkül megállta a helyét, megtanult közlekedni, rendszeresen munkába jár, családot alapított és neveli gyermekeit.
Azt elhiszem, hogy nem kellett megmutatni, hogyan üljön a wc-re, de azt, hogy hol van a wc, azt sem kell megmutatni?
Az Elemi rehabilitáció nem a wc használatról szól, hanem emberi életekről!


TOVÁBBÁ Felhívom a figyelmét arra: A Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom egyik szervezetért sem kampányol! Mi magánemberekből álló mozgalom vagyunk!
Abban viszont igaza van Önnek, hogy az MVGYOSZ feladata lenne, hogy a Magyarországon élő Látássérültekért álljon ki. De ez sajnos már nagyon-nagyon régen nem így van! Sajnos Ők is már csak papíron vannak a látássérültekért, és Ők is csak a másikra tudnak mutogatni. Engem viszont megtanítottak a rehabilitáción, hogy ne mutogassak, mert még a végén leverek valamit.
Ma egy Magyar Látássérült csak akkor fordulhat a Szövetséghez, ha valamelyik egyesületének tagja, és még akkor sem biztos, hogy segítséget kap. Ezt biztosan tudom, mert én is kértem a szövetség segítségét, és azon kívül, hogy megkérdezték „tagja vagyok-e a szövetségnek”, semmit nem segítettek.
Ön erről a szövetségről írt levelében?

Azt írta levelében „ezek a központok rajtunk élősködnek”, ezt mégis hogyan gondolta? Szerintem, aki rajtunk élősködik, az a Kormányban dolgozik!
Továbbá: A rehabilitációs központok az ügyfeleik számára térítésmentesen nyújtják a szolgáltatásaikat.
A következő mondatot megint csak Ön írta:
„Magam is vak vagyok, ennek ellenére megálltam a helyem az életben, látó környezetben.” Ezek szerint a látó emberek között egy látássérültnek túlélőnek kell lennie?
Tisztában van Ön azzal, mit jelent az, hogy „élősködnek” ?
Az utolsó mondata sok kívánni valót hagy maga után!
„Menjetek a francba a mozgalmatokkal együtt”

Tisztelt Levélíró!
Természetesen megteszem Önnek, amit kért! DE CSAK ÖN UTÁN!

Maradok tisztelettel:
Czikora Róbert, a Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom egyik alapítója

Szólj hozzá!


2011.03.30. 11:56 munkahelykell

Durva ügyfélszolgálatos beszólások

hibabejelentő: Forint vagy deviza alapú hitel érdekelné?
ügyfél: A forint alakú, az milyen?

hb: R. Direkt, jó napot kívánok, xy vagyok, miben segíthetek?
üf: (Mondja a párjának) Te ez egy automata már megint.
hb: Nem vagyok automata, miben segíthetek?
üf: Kérdezett az automata, most mit csináljak?

hb: Kérem betűzze le a nevét úgy, hogy keresztneveket rendel hozzá.
üf: Jó, akkor "p", mint postás.

üf: Meg tudná nekem mondani, hogy mennyi a ph értéke a hitelnek?

üf: Egy előzetes hitelbírságolást szeretnék kérni

üf: Voltam itt a Ráfázán banknál és azt mondták a báró listán vagyok,
vagy micsoda.

hb: Nevét hadd kérjem.
üf: Betűzöm a nevem, mert kicsit raccsolok... j, mint jóka vagy j, mint jépa

hb: Raiffeisen Direkt, jó napot kívánok xy vagyok, miben segíthetek?
üf: Jó napot kívánok! Vida József, ööööööö Vida János vagyok.
Sosem tudom a nevem.

hb: Melyik banknál vezeti folyószámláját?
üf: Azt hiszem a Media Marktnál van, ha van ilyen bank...

üf: Ezen a házon holtig tartó élvezet van!

hb: Állandó lakhelyének tulajdonosa, résztulajdonosa, bérlője vagy
családtagja?
üf: Hát az az igazság, hogy én ilyen megtűrt személy vagyok.

üf: Érdekelne az a reklámból, az a kölcsön... a Tipi-topi.

üf: Svájci bank alapon szeretnék kölcsönt

hb: Ön választhat, hogy HUF, EUR vagy CHF alapon...
üf: Azt a franciásat kérném

üf: Én svájci bankban kértem a kölcsönt, ez azt jelenti, hogy svájci
bankban kell majd befizetni is?

üf: A Ráfáz bankos kártyámat elnyelte a terminátor!!!!
(később visszatelefonál)
hb: R. Direkt, jó napot kívánok...
üf: Halló! Én vagyok megint, már működik a terminátor!

hb: Segíthetek még esetleg Önnek valamiben?
üf: Igen szeretnék majd Önökhöz átköltözködni, ha ez lehetséges....de
mindegy ezt majd odabent megbeszéljük.

Szólj hozzá!


2011.03.30. 10:39 munkahelykell

Magas lóról nagyot esni

Az ember nem erőforrás. A nemzeti erőforrás "rendszeréből" kihagyták a fogyatékosokat. A területért felelős minisztérium lekezelően bánik a jogaikért kiálló látássérültekkel. Közelkép Hírügynökség: http://civilhirek.aspnet.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=648&Itemid=79

Az elemi rehabilitáció ügye akkor zárul le, miután a NEFMI teljesítette a törvényekben rá nézve kötelező feladatát, a szolgáltatást igénylő látássérültek számára elfogadható módon. Magas lóról könnyebb nagyot esni - ha másért nem, ezért vegyék észre végre, hogy a legkiszolgáltatobbak ellen politizálnak.

Bővebben erről lásd "Etikátlan menőverek" című írásunkat.

Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom

 

Szólj hozzá!


2011.03.24. 21:00 munkahelykell

Etikátlan manőverek

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetésének etikátlan manővereit követő civil demonstráció és sajtóvisszhang nem tette érzékennyé a kormányzatot arra, hogy teljesítse törvényben vállalt kötelezettségeit a látássérült emberek irányába. Ezzel nem csak az érintett látássérültek maradnak ellátás nélkül, hanem ablakon kidobott pénzzé silányul a több mint fél milliárd forintos uniós támogatás is.

A Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom azért demonstrált a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) előtt, hogy felhívja Réthelyi Miklós miniszter és a kormány figyelmét az elemi rehabilitációs szolgáltatás megszüntetésének következményeire. Évente 1200 látássérült ember társadalmi, munkahelyi visszailleszkedése vált lehetetlenné, mert az országos hálózat elküldte a szakembereket és bezárt. 12 pontból álló petíciónkat Szőke László fogyatékosságügyi főosztály vezetető átvette, és egy-két napon belül pályázat kiírását ígérte. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium hazudott a látássérülteknek, pályázatot a mai napig nem írt ki.

A NEFMI minden felelősséget elhárít, de mást tesz a háttérben, ahhoz képest, amit a nyilvánosság előtt mond. Attól ugyanis nem mer elállni, hogy teljesítse törvények által kötelező feladatát, ezért ígérget, hogy egyszer majd pályázatot ír ki az elemi rehabilitációs szolgáltatás folytatására. Visszatetsző, hogy a minisztérium folyamatosan időpontokat nevez meg a nyilvánosság előtt, amit azután nem teljesít, ezzel megtéveszti a látássérülteket és megszakítja sokak ellátását, megtörve bizalmát abban, hogy színvonalas segítséget kaphatnak a társadalmi visszailleszkedéséhez, munkavállalásához. Eközben átlátszó elterelő hadművelettel ügyetlenkedik: az előző kormányt és a rehabilitációt végző nonprofit szervezeteket hibáztatja a kialakult helyzetért. Teszi ezt annak ellenére, hogy a jogszabályok és a nyilvánosságra hozott támogatási szerződések alapján a tárca érvei igazolhatóan hamisak.
 
A hozzánk forduló látássérültek védelmében több alkalommal felhívtuk a figyelmet a NEFMI felelősségére. Az okozott kár hosszú idő munkájával hozható csak helyre, amire a szolgáltatás visszakapaszkodhat arra a szintre, ahol március1-je előtt tartott. Az Európai Unió 682 millió forint támogatást (TÁMOP 5.4.7) adott az országos hálózat kiépítésére, ami hatékonyan működött. Nem lehet bedönteni és otthagyni, mint egy rozzant kft.-t.
A rászorulókat cserbenhagyó, a nyilvánosság előtt tett ígértet be nem tartó, a közpénzzel könnyelműen bánó minisztériumi vezetés alkalmatlan a rábízott feladat elvégzésére. A Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom március 21-én felszólította Réthelyi Miklós minisztert: vállalja a felelősséget a tárca mulasztásaiért és mondjon le megbízatásáról. A NEFMI válaszközleményében folytatta elterelő manővereit, de úgy tűnik, hogy már belefáradt ebbe. Közleményét így fejezte be: "a minisztérium az ügyet ezzel lezártnak tekinti". Megdöbbentő színvallás. A saját sorsukat kezükbe vevő látássérültek véleményét már ismeri a NEFMI, ideje azt is tudatosítania, hogy nem bánhat lekezelő módon hátrányos helyzetű emberekkel, csak azért, mert azok kiállnak jogaikért, és – mit nem mernek – ellenvéleményt fogalmaznak meg a tárca hivatalnokainak etikátlan viselkedésével szemben. Tehát az ügy akkor zárul le, miután a NEFMI teljesítette a törvényekben rá nézve kötelező feladatát, a szolgáltatást igénylő látássérültek számára elfogadható módon.

Tartunk attól, hogy ilyen megtévesztésre törekvő és lekezelő politikára lehet számítani, amíg Réthelyi Miklós a miniszter, Bernáth Ildikó a miniszteri biztos, Szőke László a főosztályvezető, amíg a nevükkel jegyzett NEFMI hitelessége nem kopik el annyira, hogy vállalhatatlanok lesznek. Úgy tűnik, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetésének etikátlan manőverei nem tették érzékennyé a kormányzatot arra, hogy teljesítse törvényben vállalt kötelezettségeit a látássérült emberek irányába. Kötelességünk törvényes eszközökkel tenni azért, hogy gyökeresen megváltozzon a kormányzat hozzáállása. Állami akarat nélkül hasztalan időtöltés a jövő nemzedékek sorsa felett merengni, mert a hátrányos helyzetű és a fogyatékos emberek társadalmi integrációja, munkavégzése, adóforintjai nélkül tovább szegényedik Magyarország.
 
2011. március 24.

Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom

Szólj hozzá!

Címkék: szőke demonstráció lászló miklós ildikó látássérült bernáth réthelyi


2011.03.22. 16:29 munkahelykell

Alkotmányozz a LÁJM-mal!

Meggyőződésünk, hogy Magyarország új Alkotmányának hatására nőhet a fogyatékos személyek esélye az önálló életre és a munkavállalásra, ennek eredményeként emelkednének a költségvetési bevételek, illetve csökkenne a segélyekre fordított kiadások összege.
 
Ennek érdekében a Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom (LÁJM) javasolja a Magyarország Alaptörvénye dokumentum több ponton történő kiegészítését.

Ügyünk támogatása érdekében, kérjük, lájkolja és hozzászólásként írja be a TÁMOGATOM szót erre a levélre, ha egyetért azzal, hogy kerüljön be az új Alkotmány szövegébe a következő mondat:

"Magyarország a fogyatékossággal élők esélyegyenlőségét habilitációval és rehabilitációval is segíti."

A politika döntéshozóinak szeretnénk bizonyítani, mennyire fontos, hogy a fogyatékos személyeknek minél nagyobb esélye legyen az önálló életvitel kialakítására és munkavállalásra.

Továbbá szeretnénk, ha minél többen fordulnának hozzánk, várjuk a javaslatokat, hol van szükség jogvédő munkára és más segítségadásra.  Elérhetőségünk: facebook oldalunkon, illetve lajmmozgalom@gmail.com.

Köszönettel

Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom

2 komment


2011.03.22. 15:08 munkahelykell

Vállalhatatlan a NEFMI politikája

Meg vagyunk döbbenve a csúsztatáson, és azon, hogy még mindig nem olvasták el a nyilvános szerződéseket - ami állampolgárként nekünk elérhető, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium hivatalnokainak nem: lustaságból vagy számításból. A minisztérium kiadott egy röhejes közleményt, melyben nem cáfolják mozgalmunk kijelentését, mely szerint hazudtak a látássérülteknek, a rehabilitációt támogató pályázat kiírásának elmaradása miatt. Igazuk van, igazmondásukkal nem büszkélkedhetnek.

Mossák kezeiket: a NEFMI a működés finanszírozására nem tett ígéretet, a jelenlegi helyzet kialakulásáért a szerződéseket aláíró szervezeteket hibáztatja. Akkor még egyszer, az ismétlés kedvéért leírjuk azt, ami bárkinek hozzáférhető: a regionális látássérült rehabilitációs központok által aláírt támogatási szerződések 5. számú melléklete, amely az uniós pályázatok esetén a pályázati időszakra és a fenntartási időszakra vonatkozó kötelezettségeket konkrétan tartalmazza, 2011-től kezdve ÜRES! A látássérült rehabilitációs központok szerződésében -a megvásárolt eszközök megőrzésén túl- NINCS az úgynevezett fenntartási időszakra vonatkozóan semmilyen anyagi kötelezettségvállalás. Nem is lehet, hisz törvényben előírt állami feladatot harmadik személyre átruházni, az állam által vállalt felelősségéből a minisztériumnak kibújni érvényesen nem lehet.

Kötelezettséget a magyar állam vállalt, amikor az Uniótól felvette a látássérült rehabilitációs rendszer kiépítésére a támogatást, közel 700 millió forintot. Kötelezettség vállalása az uniós szabályokon túl az Országgyűlés által elfogadott Országos Fogyatékosügyi Programon, valamint a Fogyatékossággal Élő Személyek Jogairól szóló ENSZ Egyezményen alapult. Ez utóbbi egyezmény kihirdetésével a Magyarország nemzetközi számonkérés terhe mellett vállalta a fogyatékosok rehabilitációjáról való gondoskodást.

Ezek mindenki számára ellenőrizhető tények.

Ehhez képest értékelje mindenki tetszése szerint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közleményét, mely minden felelőséget elhárít, de érdekes módon attól nem mer elállni, hogy teljesítse kötelezettségét, ezért ígérete szerint pályázatot ír ki az elemi rehabilitációs szolgáltatás működtetésére. Bár folyamatosan csúsztatja ezt, ezzel megszakítva sokak ellátását. A közlemény végén csattan az ostor: "a minisztérium az ügyet ezzel lezártnak tekinti". Minden étintett figyeljen oda, milyen lekezelően bánik a tárca hátrányos helyzetű emberek életével, erre lehet számítani, amíg a Réthelyi, Bernáth, Szőke nevével jegyzett garnitúra nem kopik el annyira, hogy vállalhatatlan lesz.

Szólj hozzá!

Címkék: szőke látássérültek bernáth hazudtak nefmi


2011.03.21. 15:51 munkahelykell

A látássérültek lemondatnák Réthelyi Miklóst

A Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom képviselői szerint hazudott nekik a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. A tíz nappal ezelőtti demonstráción a tárca illetékese megígérte, hogy egy-két napon belül pályázatot írnak ki a látássérülteket rehabilitáló központok további működtetésére. Mivel ez nem történt meg, a szervezet lemondásra szólította fel Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztert.

A Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom néhány hete 12 pontos petíciót juttatott el a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz, majd március 11-én tüntetett is a tárca épülete előtt. A szervezet azt nehezményezi, hogy az állam megvonta az elemi rehabilitációs szolgáltatások támogatását, amely eddig évente 1200, felnőtt korában megvakult embernek segített abban, hogy megtanuljon például közlekedni és fehér bottal járni.

A demonstráción Szőke László, a minisztérium fogyatékosságügyi főosztályvezetője megígérte, hogy a tárca egy-két napon belül pályázatot ír ki, amely biztosítaná az anyagi forrást, és megmentené az országos hálózatot. A szükséges pályázatot azonban nem írták ki, vagyis a Nemzeti Erőforrás Minisztérium hazudott a látássérülteknek - mondta a Független Hírügynökségnek Berta László, a Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom tagja.

Az elmúlt másfél évben a magyar állam 114 millió, az Európai Unió pedig 682 millió forintot költött nyolc rehabilitációs központ kialakítására, amelyek évente 1200 látássérültet tudnak ellátni. A szervezet szerint az uniós pénzeket nem lenne szabad következmények nélkül veszni hagyni, ám a magyar állam a szükséges fenntartási költségek megvonásával egy pénzügyi korrekciós eljárás megindítását is kockáztatja.

A mozgalom úgy látja, hogy a minisztériumi vezetés nyilvánvalóan nem alkalmas a rábízott feladat elvégzésére, hiszen cserbenhagyja a rászorulókat, nem tartja be a nyilvánosság előtt tett ígéretét és könnyelműen bánik a közpénzzel. A Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom ezért felszólítja Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztert, hogy tegyen az ügy érdekében. Ellenkező esetben pedig vállalja a felelősséget az általa vezetett tárca mulasztásaiért és mondjon le a posztjáról - tette hozzá Berta László.

Független Hírügynökség

Szólj hozzá!

Címkék: miklós lemondás látássérült réthelyi


2011.03.18. 15:58 munkahelykell

Az adott szó védelmében!

A Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom március 11-én demonstrált a Nemzeti Erőforrás Minisztérium előtt. Az MTI tudósítása szerint Szőke László, fogyatékosságügyi főosztályvezető azt mondta: "a kormány igyekszik mindent megtenni az elemi rehabilitációs központok működéséért és azért, hogy a látássérültek továbbra is igénybe tudják venni a szolgáltatást. A tárca napokon belül pályázatot ír ki, amelynek révén biztosítani fogják a központok működését ez év márciusától év végégig - hangsúlyozta."
Szőke egy-két napot ígért, amit a minisztériuma nem tartott be, ahogy a február 28-ai nyilatkozatában megfogalmazott két hetes határidőn belül sem írtak ki pályázatot.


Kérdezzük Orbán Viktor miniszterelnököt, meddig maradhat a Nemzeti Erőforrás Minisztérium felső vezetése a helyén, amely cserbenhagyja a rá bízott rászorulókat. Nem állami feladat a rehabilitáció támogatása – hangzott el Szőke László és Bernáth Ildikó fogyatékosságügyi miniszteri biztos szájából ez az általunk azóta cáfolt érv. Kérdezzük, ha igazat állítanak, akkor mi az oka, hogy Szőke és Bernáth dokumentumokkal igazolható módon, nyíltan keresik a látássérültek rehabilitációjára fordítható pénzt, amit valószínűleg ők mulasztottak el betervezni a költségvetésbe. Ha csak a töredékét szednék össze – lerontva a látássérültek esélyegyenlőségét, munkába állásának lehetőségét –, azért ki felel majd? Az nem lehet, hogy senki. Nehéz hinni a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetésének, mert nem csak arról van szó, hogy nem tud becsületesnek látszani.


A NEFMI az önmagának adott pályázat kiírási határidőket nem tartja be, mert nem gondol arra, hogy ennek következménye lesz, mintha az adott szó nem számítana Magyarországon. Ez tévedés. Érdemes megjegyezniük Czikora Róbert látássérült, a Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom tagjának szavait:

 
"Az illetékesek nem adtak más lehetőséget, a kormány nem foglalkozik a helyzettel!
Mit tehetnénk mi, látássérültek?!
Olyan emberek döntenek sorsunkról, jövőnkről, akik egészségesek!
De mi lesz ezekkel az emberekkel, ha őket is elkapja a gépszíj? Hova fognak menni segítséget kérni? Ha fogyatékkal élők lesznek, havi 45 ezer forintból hogyan fognak megélni?
Nincs mese! Emelkednek az árak! Segítség nincs! Megyünk az utcára!"


Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom 

 

Szólj hozzá!


2011.03.17. 20:53 munkahelykell

Demonstrálni kell!

Egy másik hozzászóló: "Ha nem történik semmi, demonstrálni kell; azt a keveset, amit egyszer elértünk, nem szabad elengedni."

Szólj hozzá!


2011.03.17. 20:43 munkahelykell

Megyünk az utcára!

Az illetékesek nem adtak más lehetőséget a kormány nem foglalkozik a helyzettel!
Mit tehetnénk mi látássérültek??!
Olyan emberek döntenek sorsunkról, jövőnkről, akik egészségesek!
De mi lessz ezekkel az emberekkel ha Őket is elkapja a gépszíj??! Hova fognak menni segítséget kérni?? Ha fogyatékkal élők lesznek havi 45 ezer forintból hogyan fognak megélni??
Nincs mese!! Emelkednek az árak! Segítség nincs!! Megyünk az utcára!!

(Egy dolgozó látássérült fiatalember)

Szólj hozzá!


2011.03.17. 17:03 munkahelykell

Berezelt elefánt

Terrorfenyegetésre hivatkozva kapott 800 millió Ft-ot a köztársasági elnök és a miniszterelnök védelmére a Belügyminisztérium. Közbeszerzés nélkül. Ebből a pénzből két éven át működhetne a látássérültek rehabilitációs hálózata, 2400 felnőttként látását vesztett ember kapna esélyt az önálló életre, közülük sokan adófizető állampolgárként dolgozhatnának. Nem kétséges, melyik a fontosabb, hiszen minden magyar felelős minden magyarért – és 2400 rászoruló ember közelebb áll a „mindenhez”, mint kettő nem rászoruló.

"Ha valaki lát egy nagy elefántot – és 68 százalék kirajzol egy ilyen furcsa teremtményt –, akkor biztos lehet benne, hogy az elefánt nem fogja bizonygatni, hogy nagy, hiszen mindenki tudja. És ahová lép, ott fű se nagyon terem. Ezért óvatosan kell lépni. De nem kell bizonygatnunk semmit. Nagyok vagyunk, erősek vagyunk” - mondta Orbán Viktor a választások másnapján.

Tájékoztatjuk a miniszterelnököt, hogy az elefánt óvatlan volt, eltaposott több ezer látássérült embert. Nem kell bizonygatnia, milyen erős és nagy - de el kell számolnia a lelkiismeretével és a jól fizetett politikusai felelősségével: ezért a miniszterelnök figyeljen oda pl. Bernáth Ildikó fogyatékosságügyi miniszteri biztos működésére. Döntse el, valóban jó gazdája-e a területnek, hogy nemrég újabb 6 hónapra megerősítették állásában vagy őt is el kell számoltatni, amiért a kormány ellehetetlenítette a látássérültek életét.

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!


2011.03.15. 20:23 munkahelykell

Pályázat vagy felelősségrevonás

Február végén két hetet jelölt meg a nemzeti erőforrás tárca arra, hogy pályázatot ír ki a látássérültek rehabilitációjára. Holnap lejár a határidő, megtudjuk, hogy betartják-e a szavukat, vagy folytatják a hitegetést. A Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom szervezésében pénteken a minisztérium ajtajában kértük számon a több ezer látássérült életét megkeserítő támogatás elmaradását. 

Akkor és ott, látássérültek és újságírók gyűrűjében Szőke László főosztályvezető 1-2 napon belül pályázatot ígért. Ha ez nem történik meg, meg kell nevezni a felelősöket és kezdeményezni kell felelősségre vonásukat.

Szólj hozzá!


2011.03.11. 21:34 munkahelykell

Gyors válasz a petíció átadása után

 

Bár néhány napon belüli megoldást kínált fel - nem először - a minisztérium, a negatív és nem alátámaszható kijelentésekre azonnal reagáltunk. Olvassátok el a Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom Közleményét a mai eseményről:

 

A mai napon látássérült személyek demonstráltak a Nemzeti Erőforrás Minisztérium előtt azzal a céllal, hogy felhívják Réthelyi Miklós miniszter és a kormány figyelmét arra a lehetetlen helyzetre, ami az elemi rehabilitációs szolgáltatás megszüntetésével alakult ki.

 

Évente 1200 látássérült ember társadalmi, munkahelyi visszailleszkedése vált lehetetlenné. A Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom 12 pontból álló petícióját átvette dr. Szőke László, a fogyatékosságügyi főosztály vezetetője.

 

A demonstráción részt vevő száz fő előtt kijelentette, hogy az előző kormány hibája a támogatás elmaradása, a fenntartási kötelezettség pedig a szolgáltatást működtető civil szervezeteké, amit aláírt szerződések igazolnak.

 

Felhívjuk a minisztérium figyelmét, hogy téved. Visszautasítjuk azt a hazug állítást, hogy a támogatási szerződésekben a civil szervezetek kötelezettséget vállaltak volna a szolgáltatás fenntartására. A szerződések nyilvánosak, bárki ellenőrizheti tartalmunkat. A minisztérium téved, hiszen egy a termelő tevékenységet végző vállalkozásokra vonatkozó kötelezettséggel illeti azokat a civil szervezeteket, melyek cipőt kötni, olvasni, főzni, közlekedni - egyszóval az új életre oktatnak látássérülteket.

 

Ha úgy gondolják, hogy ez termelő tevékenység, és a látássérült is erőforrás, ajánljuk a nemzeti erőforrás tárcának, szálljon be annyi pénzzel, hogy valóban működhessen.

 

2011. 03. 11.

 

Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom

Szólj hozzá!


2011.03.11. 12:00 munkahelykell

Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom Petíciója

Mit kíván a látássérült állampolgár?
 
Legyen esélyegyenlőség!
 
1. pont Nem akarunk a látássérülés után krízisben, depresszióban élni!
2. pont Nem mondunk le az önellátásunkról!
3. pont Önállóan akarunk közlekedni!
4. pont Újból akarunk írni és olvasni!
5. pont Azt akarjuk, hogy felelős, független magyar állampolgárként gyarapíthassuk az adófizetők táborát!
6. pont Jogunk van a látó emberekkel egyenértékű élethez!
7. pont Jogunk van a munkához!
8. pont Jogunk van az önrendelkezéshez!
9. pont Jogunk van a családhoz!
10. pont Követeljük, hogy a kormány tartsa be a fogyatékosügyi törvényt, az ENSZ Egyezményt és az országgyűlés által elfogadott fogyatékosügyi programot!
11. pont Követeljük, hogy az új Alkotmány garantálja a fogyatékos személyek esélyegyenlőséghez való jogát!
12. pont Követeljük, hogy a kormány ne száműzzön segélyre minket! Nem vagyunk másodrendű állampolgárok!
 
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium előtt állva üzenjük a kormánynak, hogy itt idézték elő a válságot. Ezért 2011. március 1. óta 1200 látássérült ember törvénybe foglalt joga sérül Magyarországon. Hallja meg a kormány, hogy nem kapjuk meg törvényben garantált jogainkat!
Azért tiltakozunk ennek a minisztériumnak a kapujában, mert innen származik az a valótlan nyilatkozat, hogy nem állami feladat az elemi rehabilitáció támogatása. Nyilatkozták ezt annak ellenére, hogy Szőke László fogyatékosügyi főosztályvezető látássérült, tudja, hogy az állam támogatása nélkül nem illeszkedhetünk vissza a társadalomba. A minisztérium sem tagadhatja, hogy elmulasztották a kötelességüket, ezért keresik hetek óta fejvesztve a nekünk járó pénzt.
Hallja meg a kormány, hogy évente négyezren vakulnak meg. Figyelmezetjük a kormányt, hogy senkinek, egy kormányzatnak sincs joga megfosztani minket a lehetőségtől, hogy saját magunk irányítsuk a sorsunkat!
 
Felszólítjuk a minisztériumot, hogy a február 28-ai nyilatkozatában az általa adott kéthetes határidőt tartsa be, írjon ki pályázatot a látássérült személyek rehabilitációjára. Március 15-én lejár a határidő, és eljön az igazság pillanata.
 
Megkérjük Réthelyi Miklós miniszter urat, vegye át a Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom Petícióját.

Szólj hozzá!


2011.03.11. 12:00 munkahelykell

SAJTÓANYAG Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom Petíciója

1998. évi XXVI. törvény
A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról

A fogyatékos emberek a társadalom egyenlő méltóságú, egyenrangú tagjai, akik a mindenkit megilletőjogokkal és lehetőségekkel csak jelentős nehézségek árán vagy egyáltalán nem képesek élni. A fogyatékos emberek hátrányainak enyhítése, esélyegyenlőségük megalapozása, illetve a társadalom szemléletmódjának alakítása érdekében alkotta meg e törvényt az Országgyűlés.

Általános rendelkezések
2. § (5) Az állam köteles gondoskodni a fogyatékos személyeket megillető jogok érvényesítéséről, a fogyatékos személyek hátrányait kompenzáló intézményrendszer működtetéséről a nemzetgazdaság mindenkori lehetőségeivel összhangban.
3. § A fogyatékos személyek az őket mindenki mással egyenlően megillető jogaikkal állapotukból fakadóan kevéssé tudnak élni, ezért indokolt, hogy minden lehetséges módon előnyben részesüljenek.
19. § A fogyatékos személynek joga van a rehabilitációra. E jog érvényesítését rehabilitációs szolgáltatások, ellátások biztosítják.

A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezmény, melyet Magyarország az európai államok közül elsőként ratifikált 2007-ben, és amely 2008 májusában lépett hatályba.
26. cikk Habilitáció és rehabilitáció
1.A részes államok megtesznek minden hatékony és szükséges intézkedést - ideértve a sorstársi segítségnyújtást is - annak érdekében, hogy a fogyatékossággal élő személyek számára az élet minden területén biztosított legyen a legteljesebb függetlenség, a fizikai, mentális, szociális és szakmai képességek, valamint a teljes befogadás és részvétel elérése és megtartása. E célból a részes államok átfogó habilitációs és rehabilitációs szolgáltatásokat és programokat hoznak létre, erősítik és kiterjesztik azokat, különös tekintettel az egészségügy, a foglalkoztatás, az oktatás és a szociális szolgáltatások terén, oly módon, hogy a habilitációs és rehabilitációs szolgáltatások és programok:
a) a lehető legkorábbi szakaszban kezdődnek, és az egyéni igények és képességek multidiszciplináris értékelésén alapulnak;
b) támogatják a közösségben való részvételt és az abba való befogadást, önkéntes alapon működnek, és a fogyatékossággal élő személyek lakóhelyéhez - a vidéki régiókat is beleértve - a lehető legközelebb vannak.

A 2007-2013. évekre vonatkozó Új Országos Fogyatékosügyi Programot az Országgyűlés 2006. február 13-án, 345 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta.

III. fejezet: A rehabilitációval kapcsolatos célok I.
A fogyatékos személyek komplex rehabilitációjában, de különösen az önálló
életvezetés segítésében és a nappali ellátások megszervezésében egyre jelentősebb szerepet vállalnak a szakszerű tevékenységet végző, a szükségletekre gyorsan reagálni képes nonprofit szervezetek. Meg kell vizsgálni annak lehetőségét, hogyan tudnak ezek a szervezetek hosszú távon, kiszámítható módon szolgáltatásokat nyújtani. Le kell bontani minden olyan jogi akadályt, amely a komplex szolgáltatások kiépítését akadályozza.

Meg kell vizsgálni a valóban adekvát segítséget nyújtó rehabilitációs szolgáltatások felhasználókhoz minél közelebbi megszervezésének szakmai, jogi és pénzügyi lehetőségeit.

Ki kell építeni a betegség, baleset vagy más ok miatt fogyatékossá vált emberek azonnali és komplex rehabilitációját szolgáló intézményrendszert (pl. vakok elemi rehabilitációja).

V. fejezet: A kitűzött célok megvalósításához szükséges pénzügyi források
Nyilvánvaló, hogy a jogalkotást költséges fejlesztések követik. Azok fedezetét a mindenkori költségvetési törvényben kell tervezni.

Szólj hozzá!


2011.03.09. 22:01 munkahelykell

Hány nap a világ?

"Hatvanévesen lettem vak, nemrég. Most úgy érzem magam, mint egy őserdőben, ahol sosem jártam. A családom támogatása nélkül nem megy semmi." (részlet egy telefonbeszélgetésemből, az elemi rehabilitáció megszüntetését követő 9. napon)

Szólj hozzá!


2011.03.08. 22:02 munkahelykell

6 nap a teremtésre

Pályázat teremtésre gondolunk, mert azért annyira nem becsülnénk le a nemzeti erőforrás felett rendelkező minisztériumot, hogy 6 nap alatt nem szorít ki magából - ha késve is, csúcsány vitatkozva és alulmaradva a vitában, a jog szorításában vergődve - egy pályázatot, ami az önálló élethez és munkához kell a látássérülteknek. Egyszóval, 6 nap van hátra, 4 napnyi pihenő idővel nehezítve, ami ugye csak kettő. Hoppá, fogy az idő Alkotmány utcai arcok!

Szólj hozzá!


2011.03.08. 21:34 munkahelykell

Égi alkotmány lélekharanggal

„Szebb jövőt!” – így köszönt el az Alfa Szövetség aktivistája, miután elmondta, azért kongatják a lélekharangot 6 millió abortuszban megölt életért, mert az Országgyűlés megerősíti további szabad gyilkolásukat, és szégyen, a kereszténydemokraták támogatásával. Téglásy Péter („abortusztúlélő, 10 gyermekes édesapa, az Alfa Szövetség elnöke” írják) sorolta a keresztneveket (Dorottya, Imre, Kata stb.), azokét, akiket sosem szólítottak így, egy aktivista pedig mindegyik név után megkondította a harangot. A jelképes temetést 8-12 óra között tartotta a magát életvédőnek nevező társaság. 10 óra előtt páran lézengték körül őket a Kossuth téren, én sem bírtam sokáig. A néhány perc után elviselhetetlen szertartás szórólapján arra bátorítják a törvényhozókat, hogy „országunk alaptörvényét úgy fogalmazzák meg, hogy az legyen összhangban a természettörvénnyel és a nemzeteket éltető Égi Alkotmány útmutatásával”. Ha van is ilyen, akkor konkrétan mi(?), de akkor is nehéz lesz, ha van, mert amíg Papcsák és tsai (a nekik) piti költségtérítéssel pacsiznak, nem gondolhatnak sokat az égre, és arra, hogy ki tartja azt fenn.

Több lehetőséget adott a gondolkodásra egy édesanya véleménye, akivel a kongatós rendezvény után beszéltem:

„Akinek bármi beleérző képessége van, nem állíthatja, hogy ez az egy megoldás van. Ettől nem lesz jobb a népesedési helyzet Magyarországon, azzal már segíteni lehetne, hogy 1 éves kor alatt lehessen esély gyereket örökbe fogadni, iskolai felvilágosítással is több a remény, mint a lélekharang kongatásával.”

Szólj hozzá!


2011.03.07. 23:13 munkahelykell

Erőforrás a vak ember?

Szakemberektől tudjuk, hogy már csak a minisztérium aláírása hiányzik a pályázat kiírásához, ehhez képest a látássérültek egy hete semmit nem tudnak arról, mi lesz velük: segít-e az állam azokon, aki felnőtt korukban vesztették el a látásukat. Megvárja a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, hogy teljesen lemondjanak az önálló életről? Ja, ha az ember erőforrás, akkor miért ne, ha mégis élőlénynek tekinthető, oda kellene vetni valamilyen választ, 7 napjuk maradt erre.

Szólj hozzá!


2011.03.07. 13:37 munkahelykell

CAFETERIA éhes pályakezdőknek

Az utazás támogatásával és étkezési utalvánnyal etettek be a cégek a Karrier Expón. A cégkatalógus szerint dobogós az önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás, amin nem csodálkozunk.

Ez kell a pályakezdőknek 44 cég közleménye szerint:

-utazási támogatás (13)

-étkezési utalvány (13)

- önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás (9)

- képzési lehetőség (9)

-egészségpénztár (8)

- sport támogatás (6)

- élet- és balesetbiztosítás (6)

- bónusz (6)

- internet (5)

- mobiltelefon (4)

- üdülési csekk (4)

- és a maradék: ruhapénz, kedvezményes banki termék, termékvásárlás és üdülési lehetőség, karácsonyi ajándék stb.

Persze mindebből látható, hogy nem csak afféle kedvességről van szó, amiben egy gondosabb parasztgazda a haszonállatait részesíti, de van itt más a pályakezdőknek:

- „alapfizetés”… egyéb juttatásként feltüntetve… példamutató kezdeményezés az Unilever Magyarországtól

- „13. havi fizetés”… a korral nem haladó Proctor and Gamble-től

- „vissza nem térítendő lakástámogatás” … a lakáspiacot lendítgető MOLNyrt. támogatásában

- „saját könyvtár” …fúj, biztos kötelező tagságot ajánl a Tata Consultancy Services.

Szólj hozzá!

Címkék: cafeteria pályakezdő karrier expó


2011.03.06. 21:55 munkahelykell

8 nap. Karrier minden áron?

150 szakembert már elbocsátottak,1200-2000 látássérült maradt ellátás nélkül évente - ez a mérlege Bernáth Ildikó eddigi áldásos tevékenységének. Februárban újabb 6 hónapra fogyatékosságügyi miniszteri biztossá nevezték ki. A miniszteri biztos helyettes államtitkári juttatásokra jogosult. Törvény szerinti feladata többek között: "a fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkavállalását támogató új foglalkoztatáspolitikai koncepció kidolgozása, esélyegyenlőségük, társadalmi befogadásuk elősegítését szolgáló közép- és hosszú távú stratégia megalkotása". Ez lenne az?

 

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása